A fehér kagyló útja - A nap, amikor öt falu tengerpartján gyalogoltam végig

 

Pervolia világítótornya - Akakia Beach bár (Agios Theodoros), 22.75 km, 6 óra 13 perc

2024. június 18.

 ..............

 

Pervolia világítótornyától indulva Softades, Mazotos, Alaminos tengerpartján végigsétálva jutottam el egészen Agios Theodoros faluba. Összesen 22.75 km-t tettem meg, így a Ciprust megkerülő tervem egy újabb, igazán hosszú szakaszát teljesítettem. 

 

Kihasználtam egy "hűvös" júniusi napot, amikor a megelőző hét 40 fokos napjai után "csak" 35 fokot és enyhe, hűsítő szellőt jósoltak. Kora reggel, 7:10-kor kezdtem meg utamat a világítótorony mellett elhaladó bicikliúton, ami a pálmafákkal dúsan benőtt Magyarországi Beloiannis Parkot is érinti.

 

A tengerhez közeli köves sétányon eleinte néhány horgászon kívül senkivel sem találkoztam, saját gondolataimba feledkezve baktattam. Hamar rám talált a romantika, hiszen Pervolia falu szívéhez értem, amit természetesen le is fotóztam. Itt bukkantam rá egy apró, fehér kagylóra, ami a zsebemben landolt, és szerencsehozómmá vált mai caminómon. 

 

A még zárva lévő Omprela beach bár mellett néhányan már reggeli úszásukhoz készülődtek, én azonban Pervolia széles, keményhomokos strandján vándoroltam tovább. Míg egyik szememmel a tengert, másikkal a jobb oldalamon sorakozó luxus villákat fürkésztem. Ráakadtam egy megjelölt teknősfészekre, itt még nem tudtam, hogy az út során jó sok hasonlót látok majd. A tenger mellett tudtam sétálni egészen hosszan, annak köszönhetően, hogy alacsony volt a vízállás. Később a homokos talajt tenyérnyi lapos, fehér kövek váltották fel, de cipőben rajtuk is kényelmesen lehetett gyalogolni.

 

 

Csupán negyven perce voltam úton, de már ekkor éreztem a Nap kíméletlen erejét, egyre jobban izzadtam. Néhány pálmafa lukacsos árnyékában rövid pihenőt tartottam, ittam és felvettem lenvászon ingemet, hogy amennyire lehet védjem magam az égető napsugaraktól. Egyszer csak sziklák állták utamat, és látszott, hogy mögöttük sincs út, így házak között tekeregve vándoroltam tovább. Leanderek, kaktuszok, citromfák, pálmák pótolták a tenger hiányát ezen a szakaszon.

Visszakanyarodva a tenger mellé egy végtelennek tűnő földút következett, ahol a víztükör kékjén kívül sok látnivaló nem akadt. Elhagyatott gyártelepek, eldobált, szélfútta szemét... Hosszú időnek tűnt mire eljutottam egy kis patakhoz, melynek jelenlétéről csak az őt benövő nádasok árulkodtak. Lázba hoztak a kis csigaházak, melyek a növényekre tapadva tengetik napjaikat a poros út mellett. Ezért is szeretek gyalogosan járni-kelni, mert így az ilyen apró szépségeket is észre tudom venni!

 

A szalmabálákkal pöttyözött, napszítta szántóföldek mellett néhol színes, fából készített méhkaptárak fogadtak. A távolban pedig kecses szélkerekek forogtak kitartóan. A kabócák most ébredeztek, köszörülték torkukat. Az egyik ház kertjében hatalmas frangipáni fa lepett meg csodás virágaival. A tenger továbbra is mellettem hullámzott, színe pedig folyamatosan élénkült, ahogy a Nap egyre magasabbra emelkedett. 

 

A máskor pezsgő Kahuna Surfhouse környéke is csendes volt még. Ott nem is időztem, így hamar a Caretta beach-re értem. A strand mellett kellemes árnyékot adó fák szegélyezték az utat. A parton pedig itt is sok teknősfészek volt megjelölve. 9 órakor értem ide, pár percre le is telepedtem az egyik napernyő alá. Közel 2 órája voltam úton, 7.34 km-nél tartottam ekkor. Itt jött el a pillanat, amit utálok: baseball sapka fel! De muszáj volt, nagyon erősen sütött már a Nap. 

 

Tíz perc szieszta után folytattam az utat, ismét egy hosszú, végtelennek tűnő földes út várt rám, néha repülőgépek húztak el felettem, semmi más nem történt kilométereken át. Ennek ellenére nem unatkoztam, flow élményként vittek maguktól a lábaim, száguldottak a gondolataim. Az ég felé törő hatalmas agave növények fokozták mediterrán hangulatomat, míg körülöttem fehér pillangók táncoltak és kellemes virágillat csiklandozta az orromat.

 

Ebben az idilli állapotban, de csatakosra izzadva érkeztem meg a Green Mango Beach bárhoz, ahol két busznyi gyerek rohangálása, jókedvű nevetgélése törte meg az eddigi csendet. Valószínű osztálykiránduláson lehettek a tengerparton.
 

A Green Mango Beach bár árnyékos teraszán kb. 20 percet pihentem friss narancslé híján egy dobozos nedű társaságában. Majd napvédő páncélzatomat (ing, sapka, naptej) ismét magamra öltöttem és 10:20 perckor újra elindultam. Úgy készültem, hogy egy unalmasabb 6 km-es szakasz következik az Alaminos beach-ig.

Green Mango Beach bár

 

Fél órája hagytam el az előző kávézót, amikor a tengertől kicsit eltávolodott az út. Mégis változatosabb volt a táj, mint az előző harminc percben. Hatalmas szántóföldek, magas pálmafák, olajfákkal beültetett telkek, színes leandersövény. Imádtam mindet!

 

Persze nem maradt el az újabb hosszú menetelés sem, de utána megkaptam a jutalmat, amit nem is reméltem ezen a szakaszon. Gyönyörűszép, türkiz színű tenger simogatta a sziklákat. Szívesen elidőztem volna itt egy darabig, egy árnyékos helyre vadásztam, sajnos sikertelenül. Így jobb híján haladtam tovább. Szerencsére egészen hosszan kényeztetett szépséges színeivel a tenger. 

Újabb egy kilométer múlva ismét leesett az állam, amikor egy hatalmas tengerbe törő szikla mellett kanyargott az utam. Ezt követően sem volt épp csúnya a táj, mindenhol meredeken szakadtak le a sziklák a tengerbe. Magam is meg voltam döbbenve, nem gondoltam, hogy ezen a Larnaka környéki szakaszon ennyire látványos tengerszínekre bukkanok. Ilyenkor mindig elfog a hála, és hihetetlenül jó érzéssel tölt el, hogy a turistás helyektől, tömegektől távol egyedül élvezhetem e varázslatos helyek látványát! Az ilyen pillanatokért, érzésekért érzem a késztetést, hogy újra és újra útrakeljek!

 

Elémtárult az Alaminos beach hosszú homokszőnyege és mólója. 11:50-kor értem le a strandra, 17 km-nél jártam ekkor. A lefelé vezető lépcsőre kuporodva, egy fa árnyékában ettem meg a magammal hozott szendvicsemet. Negyed órát ejtőztem itt, majd folytattam az utat a strand melletti kiépített sétányon. Elhaladtam a kiteszörfösök számára kijelölt partszakasz mellett, majd egy nagyon széles, keményhomokos strandhoz értem, Olaszországban láttam ehhez hasonlókat.

Az első 18 km számomra élvezetes volt, de valójában olyan caminos, befelé fordulós jellegű. A következő, befejező 4.7 km-t sajnos a tengertől eltávolodva, az addigi homokos vagy köves partok, ösvények, földutak helyett egy járda nélküli autóúton tudtam csak megtenni, fehér kagylóm varázserejébe kapaszkodva. Ez a szakasz, főleg így a végén, fáradtan, megsülve már csak arról szólt, hogy ne üssenek el, és hogy minél hamarabb odaérjek a célba. Előtte még azonban gyermeki lelkesedéssel hintáztam egy jót Agios Theodoros tengerpartján!

az út, melynek szélén kilométereken át baktattam

22 km megtétele után Agios Theodoros tengerpartján

 

A magyarul viccesen hangzó Akakia beach bárhoz 22.75 km után 13:23 perckor érkeztem meg. Tengerre panorámás teraszán egy jeges kávéval koronáztam meg azt a kicsivel több, mint 6 órát, amíg gyalogos utazásom tartott. Később pedig a tengerben is megmártóztam, jót tett a tengervíz igénybevett lábaimnak! Szuper, de fárasztó volt ez a délelőtt, amelyre mindig örömmel emlékszem vissza, a nehézségek és a nagy meleg ellenére is!

 

Ha máskor is szívesen olvasnál ciprusi látnivalókról, kirándulásokról, érdekességekről, éttermekről, csatlakozz Facebook oldalamhoz, hogy ne maradj le az új bejegyzésekről! Vidám ciprusi fotókat pedig az Instagram oldalamon találsz: 2in1ciprus néven!

...............

Előző bejegyzés: 

Futva fedeztük fel a larnakai reptér környékét

Következő bejegyzés:

 

Motorcsónak bérlés infók kezdőknek