Helló Észak-Ciprus! - Séta a szellemvároson át Othello váráig

 

Varosha déli része - Othello vár

2026 június 18., 7 km

..........

Annyira vártam már, hogy végre a sziget északi oldalán is gyalogolhassak egy szigetkörös szakaszon, hiszen eddig minden kilométer amit megtettem Dél-Ciprushoz tartozott. Ésss igen, négy hónappal ezelőtt, június derekán végre eljött a várva várt nap! 

Famagusta (törökül Gazimagusa vagy Magusa) városa lett a választottam erre az alkalomra. Így a család többi tagja is el tudta foglalni magát, amíg én ezzel a hóbortommal szórakoztam a nagy melegben. 

Mielőtt belekezdek a mesélésbe álljon itt pár szó a Varosha városrészről:

Varoshát (görögül: Varoszia, törökül: Maras), az Észak-Cipruson található, szigorúan őrzött, szögesdróttal körbevett városrészt több, mint 40 évig teljesen elzárták a külvilág elől, miután 1974-ben a török invázió után egyik napról a másikra néptelenné, majd katonák által őrzött területté vált. De 2020 október 8-án egy részét újra megnyitották a nyilvánosság előtt. Az épületekhez nem nyúltak, azok folyamatosan pusztulnak, egyre romosabbak, számukra megállt az idő 1974-ben. Közöttük viszont felújították az úttestet, sőt bicikliutat alakítottak ki. A területre ingyenes a belépés, bejárható gyalogosan vagy aki szeretne bérelhet biciklit, rollert, golfkocsit vagy akár bringóhintót.


 

 

 

Elsőként Varosha két vége között gyalogoltam le néhány kilométert. Már a start pontomhoz is kellett sétálnom vagy negyven percet, ennyi időbe telt ugyanis míg a szellemváros bejáratától elgyalogoltam az ellenkező oldali kerítésig. 

 

 

 

 

 

12:47-kor a kerítéstől végre megkezdtem az igazi szigetkörös szakaszt, 34 fokos, eleinte kellemesnek tűnő időben. Imádtam a puha homokban trappolni, még az sem zavart, hogy a cipőm lassan megtelt apró homokszemcsékkel. A tenger színe leírhatatlanul gyönyörű volt, nem tudtam betelni vele!

 

 

 

 

Néhány percre elidőztem a strandon, de sajnos a parton nem lehetett továbbmenni, így az évtizedek óta magára hagyott romos épületek mellett futó aszfaltúton baktattam. Közben a távolból a müezzin imára hívó éneke hallatszott. A hely hangulata végtelenül szomorú volt. Nem sok emberrel találkoztam, főleg nem gyalogosokkal, néhányan kerékpárral, rollerel vagy golfkocsival járták be a területet. Több helyen fegyveres katonák gondoskodtak róla, hogy senki ne térjen le a kijelölt útvonalakról.

 

 

 

 

 

Összesen 2.8 km-t tettem meg a szellemváros túlsó végéig, ahová 13:23-kor érkeztem meg. Itt akár kezet foghattam volna a 10-15 perccel későbbi önmagammal. Sajnos sehogyan sem tudtam egyszerűen átjutni a kerítés túloldalára, így kénytelen voltam kerülőt tenni, hogy a hivatalos bejáraton keresztül jussak ki a szellemvárosból.

 

 

 

 

Visszatérve az élő városba, elgyalogoltam a partra az iménti kerítés túloldalához, majd a tenger mellett folytattam az utat, melynek színe továbbra is hihetetlenül szép volt, szemeim lubickoltak a látványban!

 

 

Hol fapallón, máskor homokba süllyedve sétáltam a szebb napokat is látott napozóágyak között. Majd az Arkin Palm Beach Hotel előtti partszakaszt is felfedeztem. A szállodának saját, hosszú, tengerbe nyúló, puccos mólója volt, aminek csak az elejére merészkedtem ki, mert már így is kissé betolakodónak éreztem magam. 

 

 

 

 

A szálloda strandját elhagyva, egy hangulatos sétányon folytattam utamat. A padokon egy-egy hinta is lógott arra várva, hogy valaki a tengert bámulva ringatózzon rajtuk. Különösen tetszettek a vízből kiemelkedő apró kőszigetek is. 

 

 

 

 

 

 

Hamarosan egy központi térhez értem, ahol néhány étterem kongott az ürességtől. Még a közvetlenül a tengerparton álló asztaloknál sem ült senki.

 

 

A halászkikötőben szűkösen sorakoztak egymás mellett a színes, kopottas csónakok. A part hangulatát pedig pálmafák és leanderek dobták fel. És az enyémet is! 

 

 

 

A Magusa táblánál percekig vártam hátha valaki készít rólam egy fotót, de végül be kellett érnem egy szelfivel, mert egy lélek sem járt arra.

 

 

Nem sokkal később már egy katonai terület szögesdrótos kerítése mellett baktattam. A kerítésen számtalan helyen ki volt írva, hogy tilos fotózni. 

 

 

 

Felüdülés volt megérkezni a kikötőhöz, ahol nagyobb, szürke hadihajók és kisebb csónakok egyaránt horgonyoztak. 

 

 

Utam végéhez közeledve rámosolyogtam a világítótoronyra, majd beléptem a várost védő fal kapuján. Elhaladtam az egyik legrégebbi leprakórház romjai mellett és a híres Petek cukrászdát is érintettem.  

 

  

 

 

 

 

A cukrászdával szemben fellépcsőztem a városfal tetejére és megcsodáltam a városra és a tengerre nyíló panorámát. 

 

 

 

 

 

Végül egy árnyas parkon átkelve Othello váránál zártam a sétát. Nagyon tetszett maga a park, sosem láttam még eddig, pedig párszor már jártam a városban.  Emiatt is szeretem ezeket a sétákat, mert olyan helyekre is rábukkanok, amiket észre sem vennék, amikor csak a fő látnivalókat nézzük meg.

 

 

 

 

 

Ezen a napon egy újabb 7 kilométeres szuper szakasz élményeivel lettem gazdagabb. A távot 1 óra 42 perc alatt teljesítettem rekkenő hőségben (plusz előtte a bemelegítő 40 perc), de annál nagyobb örömmel! Hiszen végre Észak-Cipruson is gyarapíthattam a szigetkörös kilométereket!

A sétát követően a családdal együtt ebédeltünk török pizzákat és egyéb finomságokat, majd a Petek cukrászdában választott magának mindenki valamit a rengeteg szebbnél szebb édesség közül! 










Ha máskor is szívesen olvasnál ciprusi látnivalókról, érdekességekről, éttermekről, csatlakozz Facebook oldalamhoz, hogy ne maradj le az új bejegyzésekről! Vidám ciprusi fotókat pedig az Instagram oldalamon találsz: 2in1ciprus néven!


...............

Előző bejegyzés: 

Toboz és kagyló - Változatos tájakon Latchi és Argaka között

Következő bejegyzés:

Ahol a madár se jár - Túra a Kormakitis-fok néptelen vidékén 



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések