Ciprusi ünnepnapok 2024-ben
Kellemetlen
tud lenni - főleg amennyiben apartmanban szállunk meg - ha egy másik
országba épp egy ünnepnapon érkezünk, amikor zárva vannak a boltok. Így
az utazás tervezésekor érdemes ezt előre megnézni! De az ellenkezője is
előfordulhat, ha például szeretnénk résztvenni valamelyik ünnepi
forgatagban, így direkt arra az időpontra időzítjük a látogatást. A mai
bejegyzésben a 2024-es utazások tervezéséhez szeretnék segítséget
nyújtani azzal, hogy megnézzük mely napokra esnek ebben az évben a
dél-ciprusi ünnepnapok. Ezeken a napokon zárva van a legtöbb bolt és
szupermarket, a gyerekeknek nem kell iskolába menni és a legtöbben nem
dolgoznak.
2024.01.01. - Újév
Ahogy a 10 érdekesség a ciprusi karácsonyról bejegyzésben is olvashattátok, január elsején Cipruson nem csupán az új év kezdetét ünneplik, hanem náluk ezen a reggelen kerülnek a fa alá a karácsonyi ajándékok is.
2024.01.06. - Vízkereszt
A karácsonyi ünnepi időszakot a Vízkereszt napja zárja le, amikor Cipruson a hagyomány szerint a papok egy-egy keresztet dobnak a tengerbe, a fiatal férfiak pedig berontanak a hideg vízbe és mindenki azon igyekszik, hogy ő legyen az a szerencsés aki megtalálja és visszaadja a papnak.
2024.03.18. - Green Monday / Clean Monday (mozgó ünnep)
A görög ortodox Húsvétvasárnap előtti 7. hét első napját nevezik Green Monday-nek (Zöld Hétfő), ami idén jó későn lesz, március 18-ra esik. Ezt tekintik a húsvét előtti böjti időszak első napjának. Ezt a napot a családok jellemzően a szabadban töltik, mezőkön, erdőszéleken piknikeznek vagy sárkányt eregetnek a tengerparton.
Előző nap, idén március 17-én zárul hatalmas jelmezes parádéval a Limassolban megrendezésre kerülő karneváli rendezvénysorozat!
repülő sárkány Larnacában (kép: Varga Liliána) |
2024.03.25. - Görög nemzeti ünnep
Ahogy
egész Görögországban, Cipruson is ekkor ünneplik azt a napot, amikor
1821-ben a görögök fellázadtak az oszmán uralom ellen. Megemlékező
beszédeket tartanak, valamint felvonulásokat szerveznek.
ünnepséghez gyülekező ciprióták Larnacában valamint jobb oldalon a Finikoudes beach közkedvelt biciklis fánkárus bácsija |
2024.04.01. - Ciprus nemzeti ünnepe
Ekkor a britek ellen 1955-ben kezdődő felkelésről, a szabadságért való küzdelmeikről emlékeznek meg. Ez a nap manapság többnyire pihenéssel telik a ciprusiak számára. Illetve az utcákon zenés, táncos, zászlólengetős felvonulásokat is tartanak.
ünnepség a Szent Lázár templomnál Larnacában |
2024.05.01. - Munka ünnepe
2024.05.03. - Nagypéntek /Good Friday/ (mozgó ünnep)
A
húsvéti Nagyhét egyik legszomorúbb és legjelentősebb napja ahogy
itthon, Cipruson is munkaszüneti nap. Ha ekkor jársz Cipruson láthatod
ahogy a templomokból körmenetek indulnak, hogy a falvakban, városokban
körbe vigyék Jézus jelképes, virágokkal feldíszített "szent sírhelyét".
2024.05.05-06. - Húsvétvasárnap és Húsvéthétfő (mozgó ünnep)
Cipruson az ortodox vallás miatt a húsvét időpontja általában eltér attól a dátumtól, amikor Magyarországon tartjuk. A keresztény és az ortodox húsvét között maximum öt hét különbség lehet, de időnként előfordul, hogy pont egybeesnek. Idén a lehető legmesszebb lesz egymástól a két dátum, nálunk március 31-én, Cipruson pedig május 5-én lesz Húsvétvasárnap, tehát öt hét a különbség! Így akár mindkét országban megünnepelhetjük a húsvétot. Míg Magyarországon a karácsonyt, Cipruson a húsvétot tekintik az év legnagyobb, legjelentősebb ünnepének.
húsvéti díszek Ayia Napán |
2024.06.24. - Pünkösdhétfő /Flood Festival, Kataklysmos/ (mozgó ünnep)
Bár csak a hétfői nap munkaszünet, ezt az ünnepet napokig, általában előző szombattól a következő szerdáig ünneplik. A tengerparti városokban különböző vízi sportokkal, játékokkal, valamint szabadtéri színpadi előadásokkal készülnek. A legnagyobb ünnepség Larnacában van, ahol a Finikoudes strand mellett két színpadon folyamatosan váltják egymást a programok, illetve a promenádon sok-sok árus várja a hömpölygő tömeget.
siousioukos, a ciprusi ünnepségek, fesztiválok elmaradhatatlan édessége |
2024.08.15. - Szűz Mária mennybemenetele (Assumption of the Virgin Mary)
Fontos vallási ünnep ez a nap. A helyiek sokszor egy egész hétre szabadságra mennek ilyenkor, a szállásadók és az éttermek pedig speciális ajánlatokkal, finom hagyományos ételekkel és görög zenével várják őket.
templom Lefkarában görög zászlókkal díszítve |
2024.10.01. - Ciprus függetlenségének napja
Minden
évben október 1-én, az Egyesült Királyságtól történő elszakadásának
évfordulóján ünnepli Ciprus a függetlenségét. Ezen a napon
felvonulásokra, katonai parádékra számíthatsz, melyeken a Nemzeti Gárda, valamint a rendőrség és a tűzoltóság is részt vesz, gyalogosan és járműveikkel egyaránt.
ciprusi lobogó |
2024.10.28. - Görög nemzeti évforduló napja (Ochi/Oxi day, "Nem nap")
1940 októberében Görögország nemet mondott Mussolininek és a tengelyhatalmaknak és így a szövetségesek oldalán lépett be a II. világháborúba. Erre emlékeznek ezen a napon, melyet szintén katonai felvonulások jellemeznek amiket néptáncos csoportok kísérnek. A legtöbb templomot, középületet görög zászlóval díszítik fel.
ünnepi készülődés a larnacai Szt. Lázár templomnál |
utca görög és ciprusi zászlókkal |
2024.12.24-26. - Karácsony
Karácsony Cipruson is Szenteste kezdődik. A nagyobb boltok általában 24-én este 6 óráig nyitva vannak, majd a következő két napon zárva tartanak. Munkaszüneti nap csak 26-áig van ahogy itthon is, de az ünnepi időszak egészen Vízkeresztig tart. Bővebben ide kattintva olvashattok a ciprusi karácsonyi szokásokról.
karácsonyi hangulat Ayia Napán |
2024.12.31. - Szilveszter
December 31-e nem munkaszüneti nap, de azért idekívánkozik a listára. Ezen az estén ahogy itthon is, Cipruson is tűzijátékkal, zenével, finomságokkal családi vagy baráti körben vidáman ünnepelnek, búcsúztatják az elmúlt évet és köszöntik az újat!
tűzijáték a Kataklysmos ünnepségen Larnacában |
Természetesen
az ünneplések sora nem ér véget a fenti eseményekkel. Belefuthatunk
például farsangi felvonulásba, virágkarneválba, nemzetek ételei
fesztiválba vagy a nemzetek napjai rendezvénybe ahol számos ország
táncos csoportja képviselteti magát. De ezekről majd mesélek máskor,
most kifejezetten a hivatalos állami ünnepnapoknak szenteltem ezt a
bejegyzést.
Ha máskor is szívesen olvasnál ciprusi látnivalókról, érdekességekről, éttermekről, csatlakozz Facebook oldalamhoz, hogy ne maradj le az új bejegyzésekről! Vidám ciprusi fotókat pedig az Instagram oldalamon találsz: 2in1ciprus néven!
...............
Előző bejegyzés:
Nyári séta a keleti parton V. rész - A perzselő Nap ösvénye
Következő bejegyzés:
Nyári séta a keleti parton VI. rész - A kősivatag
Megjegyzések
Megjegyzés küldése