Nyári barangolás Ciprus nyugati partján - I. rész: Úton a borókafához

 

White River Beach (Peyia)


White River Beach (Peyia) - Yialos Tavern By The Sea (Peyia), 14.7 km, 4.5 óra

2024. július 20.

I. rész

...............

 

Egy júliusi hajnalon vágtunk neki az útnak Larnaca mellől Pafosz felé.  A hosszú autóút alatt volt időnk felébredni. Frissítőnk a már kora reggel is szorgosan működő légkondi, a görög nyelvű rádió napindító dallamai és egy nagy pohár kávé volt, ami el is fogyott mire megérkeztünk.

Az autóból kiszállva rögtön fejbevágott a ciprusi nyár kíméletlen hősége. Nem ért meglepetésként, előre tudtam, hogy egy gyönyörű, de kihívásokkal teli nap vár rám. Mégis bevállaltam, sőt, hihetetlenül vártam ezt a napot, hogy végre a Pafosz régióban is hosszú partmenti sétát tehessek!

A nyugati parton a csodaszép White River beach közelében parkoltunk le, és a jól bevált forgatókönyv szerint a párom biciklivel indult el felfedezni a környéket, én pedig dél felé vettem az irányt, gyalog. Fél kilenckor indultam. Észak felé tekintgetve a távolban lévő hosszú, homokos tengerpartokat figyeltem, előbb-utóbb azt a partszakaszt is meghódítom majd. Általában sok quados és jeepes közlekedik erre, mert innen indulnak a személygépjárművel már nem járható földes utak az Akamas-félsziget irányába. Most azonban még csend és nyugalom uralkodott a tájon. 


Lesétáltam a White River beachre, ahol több száz kisebb-nagyobb kőtorony fogadott ezen a vadregényes, távoli tengerparton a magas sziklafalak között! Nagyon egyedi, misztikus hangulata volt a tájnak, amit a sziklákon lődörgő kecskék nyakában csilingelő csengettyűk hangja fűszerezett meg! 




Az öböltől combjaimat nem kímélő, meredek aszfaltút vezetett fel a sziklafal tetejére, menet közben közelebbről is szemügyre vettem a heverésző kecskéket, akikkel váltottunk néhány baráti mekegést mielőtt továbbálltam. Fentről is letekintettem az öbölre, varázslatosan szép volt, nehezen szakadtam el ettől a látványtól.



 

A szinte függőleges sziklafal tetején haladtam tovább vöröses úton. Csodaszép volt a panoráma, apró sziklaszigetek kandikáltak ki a tengerből, a távolban pedig Agios Georgios kikötője is felsejlett. Extra forró napnak ígérkezett, már itt ömlött rólam a víz.



 

Az ösvény egyre szűkült, végül teljesen eltűnt, így az aszfaltútra kényszerülve banánültetvények, virágzó leanderbokrok mellett gyalogoltam tovább körülbelül másfél kilométeren keresztül. Igyekeztem minden apró árnyékot kihasználni egy rövid szusszanásra.



 

Számomra életmentő volt Agios Georgios ahova hamarosan megérkeztem. Lankadatlanul folyt rólam a víz mikor beértem a házak között kanyargó, enyhén lejtős úton a faluba. A napsugarak mint biliárdgolyók pattantak vissza az úttestről, a falakról és valahogy mind engem talált el. Legalábbis így éreztem. Megszavaztam hát magamnak egy 20 perces sziesztát, a templomot körülölelő tér kis kávézója nyújtott némi felfrissülést, mielőtt folytattam az utat.



 

Remek ez a kis falu! Nem véletlen, hogy az Akamas-félszigetre igyekvő jeep szafaris csoportok is beiktatnak itt egy rövid pihenőt! Őket figyeltem jeges italaim szürcsölése közben. Túl sok idejük nem jutott a turistáknak a bámészkodásra, de ők is kaptak egy kis ízelítőt abból a fantasztikus panorámából ami mindannyiunk elé tárult. 



 

A templomtól pár lépésnyire található egy étterem is, mely a tenger felé magasodik és pazar kilátással kényezteti a betérő vendégeket! (Remélhetőleg finom falatokkal is, de erről egyelőre nem tudok nyilatkozni.) Bár a templom a lelke a falunak, pár perc erejéig lesétáltam a halászkikötőhöz is, ahol ütött-kopott csónakok pihentek, mozgolódtak a türkiz vízfelszínen.




 

A kikötőtől délre azonban talán még fantasztikusabb tájra bukkantam! Hatalmas, vakítóan fehér, lapos sziklák nyújtóztak a vízbe, a tengerből pedig egy masszív, magányos sziget emelkedett ki a közelben. Néhány kutyasétáltatóval és lovas túrázóval találkoztam, de a hely szinte teljesen elhagyatott volt.

 


 

Egy idő után a tengerparti úton nem tudtam továbbhaladni, mert a luxus villák előtt már egy szűk ösvény sem akadt. Így a tengerrel párhuzamosan futó bicikliúton folytattam az utat.


 

Kopár, szalmabálákkal pöttyözött szántóföld szélén leltem rá a vén borókafára (Google-n: Old Juniper Tree, Peyia), amit már régóta szerettem volna meglátogatni! Ciprus egyik jelképe ez a fa, melynek göröngyös, csavarodott törzse, mint egy idős ember ráncai, sokat láttak, tapasztaltak, órákon át tudnának mesélni! Örökzöld koronáját a tenger felől fújó (néha süvítő) szelek fésülgetik, a Nap is kitartóan ostromolja szinte minden nap, mégis üdezöld színfolt a napszítta tájon! Jó volt kicsit susmorogni vele, mielőtt folytattam utam ismét a tenger felé. Két órája voltam ekkor úton.



Hamarosan érkezik a folytatás az út második feléről, melyben újabb szép tájakról jelentkezem, mutatok egy eldugott, bájos strandot és az is kiderül, hogy napszúrás nélkül megúsztam-e ezt a forró nyári kalandot .... Tarts velem akkor is! 

 

Ha máskor is szívesen olvasnál ciprusi látnivalókról, kirándulásokról, érdekességekről, éttermekről, csatlakozz Facebook oldalamhoz, hogy ne maradj le az új bejegyzésekről Vidám ciprusi fotókat pedig az Instagram oldalamon találsz: 2in1ciprus néven!

...............

Előző bejegyzés: 

Túrák Afrodité kedvenc tájain II. rész - Petra Tou Romiou tanösvény


Következő bejegyzés:
 

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések