Leander a szögesdróton - Egy lélekfárasztó larnakai séta története

 

 

2024.06.19.

(Blue Wave Beach bár, Oroklini - Finikoudes Beach, Larnaka: kb. 7 km, 1 óra 45 perc)

...........

Van, hogy az út izgalmasabb, mint maga a cél. Máskor viszont a cél érdekében el kell fogadni, hogy az út nehéz, fárasztó vagy épp unalmas. A második mondat illik igazán arra a júniusi sétámra, amiről most mesélek nektek. Ha nem az lenne a célom, hogy körbejárjam Ciprust, sosem tettem volna meg ezt a kb. 7 kilométert gyalog...

Egy nyári délutánon 17:30-kor indultam Orokliniből a Blue Wave beach bár melletti strandról. Nem volt túl csodás a panoráma a tengeren rostokoló tartályhajóknak, munkagépeknek köszönhetően, de a későbbiekhez képest ez még egy egészen klassz résznek bizonyult. 

 

Csupán pár száz métert tudtam megtenni a parton, majd fel kellett mennem az útra, de az sem volt egyszerű... Az úttesten épp dolgoztak nagyon hosszan, végig le volt zárva kordonnal, így nem tudtam átjutni rajta. Vissza kellett gyalogolnom majdnem a start pontomhoz, mire sikerült átkelni az úttesten és újra Larnaka felé vehettem az irányt.
A lezárások miatt úgy éreztem, mintha egy karámban terelgettek volna, fémkordonok melletti szűk folyosón haladtam, ahogy a többi gyalogos is, aki véletlenül erre tévedt. Azért örültem, hogy nem közvetlenül az autók mellett kell menni. Jártam már itt régebben, akkor teljesen nyugisan lehetett közlekedni, de most őrület volt. Már azon gondolkoztam, hogy nem kellene ezt most erőltetni, visszajövök majd ha elkészül az úttest felújítása. Végül elhessegettem ezt a gondolatot, és kitartóan mentem tovább. Megkönnyebbültem mikor véget ért ez a hosszú szakasz, pedig utólag visszanézve talán ez volt a séta legizgalmasabb, legkalandosabb része. Nem egy mindennapi korzózás volt, az biztos!

Egy autók elől teljesen lezárt részhez értem, de mivel az nem volt lekerítve, így gyalogosan átvágtam rajta, azóta sem tudom, hogy ez szabályos volt-e vagy sem. Közben az út bal oldalán pihenő lakóautókat, lakókocsikat bámultam. A környék, ahol sétáltam nem volt szép, lepukkant házak, rozoga autók, sok szemét mindenütt és kellemetlen szagok. Néha egy-egy pálmafás udvar vagy tér volt csupán az üdítő kivétel. Kevés emberrel találkoztam, az autók viszont sűrűn robogtak el mellettem.

 

Lassacskán változott a látkép, de nem mondhattam, hogy hurrá..., immár hatalmas ipartelepek sorakoztak a bal oldalon. Jobbra pedig már messziről látszott a McDonalds, mellette sokak kedvence a Jumbo áruház, és felbukkantak egyéb üzletek, irodák, később pedig egy Lidl is. A Jumbo után tértem át az út bal oldalára, így egy picivel közelebb kerültem a tengerhez, még ha sokat nem is láttam belőle. 

A kihalt bicikliúton bandukoltam unottan kilométereken át, szögesdrótos kerítések különféle típusai mellett, melyeket néhol rózsaszín leanderbokrok szőttek át. Ahogy a virágok a drótot díszítették, engem is különleges érzések jártak át. Valahol ezen a ponton láttam meg a szépséget ebben az útban is. Azon gondolkoztam melyek azok a korlátok, akadályok, melyeket az élet sodort elém és végül kiderült róluk, hogy szépet, szerethetőt, jót hoztak az életembe. Amiket nem kellett átmásznom, csak szépen a megfelelő irányba terelgettek, pont, mint a leanderes kerítések a céljaim felé vezető úton! 

Öt kilométernél jártam ekkor, amit egy óra alatt tettem meg.

Larnaca nagy kikötőjét mily meglepő szintén szögesdrótos kerítéssel védték. A kikötő bejáratáról kattintottam egy fotót, de az őr kávéját félretéve kiugrott a bódéjából, odajött és megkért, hogy töröljem ki a képet, ott előtte. Ezt meg is tettem. Nem láttam táblát, hogy nem szabad fotózni. (Végül a kép mégsem vált köddé, mert a gyerekeim felvilágosítottak később, hogy hogyan kell visszahozni a kitörölt fotókat, de nem teszem fel ide.) A komor kikötőt elhagyva már megjelentek az első apartmanházak, azonban én biztos nem foglalnék szállást ide, ez a környék sem volt megnyerő.

megjelentek az első apartmanházak

az út során az egyik legérdekesebb látnivaló ez a járgány volt

Nagy örömömre a központi buszállomáson és néhány parkolón keresztül megérkeztem a Finikoudes promenád elejére. A közelgő Kataklysmosra (pünkösdi ünnepség) készülődtek épp, így az úttestet átengedték a gyalogosoknak, nem hajthattak rá az autók. Sok árus még csak most rendezte be pavilonját, mások már kínálták a portékáikat vagy a ciprusi rendezvények elmaradhatatlan édességeit!

A kis kikötő felé igyekeztem, ami a csónakok, hajók közé nyúló mólójával már sokkal barátságosabb volt. A kirándulásokat hirdető standoknál széles mosollyal ismertették programjaikat a különféle hajós társaságok képviselői.

a Larnaka Marina bejárata előtt

A Finikoudes beach mellett végigsétáltam az üres úttesten, az égigérő pálmafák között. Felszabadultan éreztem magam, büszke és boldog voltam, hogy ezt az unalmas, lehangoló szakaszt is megcsináltam! És persze a jeges, frissen facsart narancslé sem maradt el, amit igazán megérdemeltem ezen a forró júniusi napon, egy küzdelmes, lélekfárasztó séta után!

Ha máskor is szívesen olvasnál ciprusi látnivalókról, érdekességekről, éttermekről, csatlakozz Facebook oldalamhoz, hogy ne maradj le az új bejegyzésekről! Vidám ciprusi fotókat pedig az Instagram oldalamon találsz: 2in1ciprus néven!

...............

Előző bejegyzés: 

Túrázás egy elzárt területen: Meglátogattuk a Cape Greco világítótornyát

Következő bejegyzés:

Hello Limassol!