Zygi egy aranyos, közvetlenül a tengerpartra épült kis halászfalu Ciprus déli partján, Larnaca és Limassol között. Érdemes egy nagy sétát tenni a nyüzsgő kikötőben ahol néhány jacht és a halászok kisebb-nagyobb csónakjai ringatóznak a tengeren tulajdonosaikra várva.
|
séta a kikötő felé
|
Nagyon sok hivatásos halász dolgozik itt nap, mint nap, hogy gondoskodjanak arról, hogy minden nap friss hallal, polippal lássák el a környék tavernáit, piacait. Emellett persze sokan csak kedvtelésből vagy pusztán saját családjuk számára horgásznak vagy halásznak itt rendszeresen.
|
kis csónakok a kikötőben |
Az éttermekről érdemes olvasgatni a közelmúlt Google értékeléseit, mert
nagy különbségek lehetnek, ne csábulj el az első turistacsalogató
helyen! Azonban ha friss halra vagy egyéb tenger gyümölcseire vágysz,
Zygi és környéke kitűnő választás lehet. Ha nem tudod eldönteni, hogy melyik ételt próbáld ki, válaszd a fish meze-t, ekkor sok-sok pici tányéron érkeznek majd a különféle halételek az asztalodra. (A meze-t a legtöbb étteremben minimum 2 fő esetén lehet rendelni.)
|
halételeket kínáló taverna
|
BELEKÓSTOLNÁL A HALÁSZOK ÉLETÉBE?
Amennyiben reggel érkezel a faluba láthatod, amint egymás után visszaérkeznek a csónakok sok-sok hallal, hálóval megrakodva! Ha ennél is többre vágysz, a kikötőből indulva hajókirándulásokat is tehetsz, például ezzel a csapattal. Választhatsz egy sima hajókázást, melynek során a part menti barlangokat is meglesheted, vagy ha szeretnéd elvisznek akár búvárkodni is. Külön érdekesség, hogy olyan kirándulásra is befizethetsz, amikor a halászokkal tarthatsz csónakjaikon! Miközben megfigyeled, esetleg segíted a munkájukat, ellesed a fortélyokat, ők érdekes történeteket mesélnek Zygiről és a halászmesterségről.
|
színes halászcsónak
|
MIT TALÁLSZ ZYGIBEN A KIKÖTŐN KÍVÜL?
A kikötőn és a főként halételeket kínáló éttermeken kívül érdemes még megemlíteni az aranyos kis utcákat is, melyeken szívesen sétál az ember virágtól virágig. Az utcákon és a kikötő mellett bóklászva vidám hangulatot teremtenek a különféle vicces kinézetű járművekből kínált édességek, gyümölcsök is. Itt találkoztunk a legtöbb ilyen járgánnyal Cipruson. Zyginek van egy kis strandja is napozóágyakkal és napernyőkkel. Nem tartozik a sziget legszebbjei közé, de ha épp fürdeni támad kedved, van erre is lehetőség.
|
kis utca Zygiben |
|
|
|
|
|
|
|
fagylaltot áruló autó |
|
|
|
a helyiek is szívesen vásárolnak fagyit
|
|
epres járgány
|
|
Zygi strandja
|
ZYGI ZÖLDEBB OLDALA IS ÉRDEKEL?
A kikötőtől egy kis sétára Larnaca felé, a tengernek egy egészen más, csendesebb, természetközelibb látványa fogad minket Zygiben. Találunk parkot, szobrokat, leülhetünk egy-egy árnyékos padra, hogy onnan gyönyörködjünk a tájban vagy akár elcsábulhatunk egy kávéra, amit csodás kilátás mellett fogyaszthatunk el, ráadásul a gyermekes családok nagy örömére ehhez a kávézóhoz egy játszótér is tartozik, így a csemeték sem fognak unatkozni.
|
nincsen járda, az úttest a gyalogosoké is
|
|
játszótér, háttérben a kávézó színes asztalaival
|
|
a vasmacska mellett a helyi cicáknak kirakott víz és étel látható
|
|
Zygi csendesebb részén padokat is találunk a magasparton
|
|
zöldellő természet a tengerparton
|
|
ösvény a tengerhez
|
Összességében azt mondanám, hogy Zygi nem nyújt egy wow élményt, de ha ezt nem bánod, viszont szeretnél bepillantást nyerni egy nagyon is élő halászfalu mindennapjaiba, akkor ott a helyed!
Következő bejegyzés:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése