Ciprusi ünnepnapok 2022-ben
Kellemetlen
tud lenni - főleg amennyiben apartmanban szállunk meg - ha egy másik
országba épp egy ünnepnapon érkezünk, amikor zárva vannak a boltok. Így
az utazás tervezésekor érdemes ezt előre megnézni! De az ellenkezője is
előfordulhat, ha például szeretnénk résztvenni valamelyik ünnepi
forgatagban, így direkt arra az időpontra időzítjük a látogatást. A mai
bejegyzésben a 2022-es utazások tervezéséhez szeretnék segítséget
nyújtani azzal, hogy megnézzük mely napokra esnek ebben az évben a
dél-ciprusi ünnepnapok. Ezeken a napokon zárva van a legtöbb bolt és
szupermarket, a gyerekeknek nem kell iskolába menni és a legtöbben nem
dolgoznak.
2022.01.01. - Újév
Ahogy a 10 érdekesség a ciprusi karácsonyról bejegyzésben is olvashattátok, január elsején Cipruson nem csupán az új év kezdetét ünneplik, hanem náluk ezen a reggelen kerülnek a fa alá a karácsonyi ajándékok is.
2022.01.06. - Vízkereszt
A karácsonyi ünnepi időszakot a Vízkereszt napja zárja le, amikor Cipruson a hagyomány szerint a papok egy-egy keresztet dobnak a tengerbe, a fiatal férfiak pedig berontanak a hideg vízbe és mindenki azon igyekszik, hogy ő legyen az a szerencsés aki megtalálja és visszaadja a papnak.
2022.03.07. - Green Monday / Clean Monday (mozgó ünnep)
A görög ortodox húsvétvasárnap előtti 7. hét első napját nevezik Green Monday-nek (Zöld Hétfő), ami idén március 7-re esik. Ezt tekintik a húsvét előtti böjti időszak első napjának. Ezt a napot a családok jellemzően a szabadban töltik, mezőkön, erdőszéleken piknikeznek vagy sárkányt eregetnek a tengerparton.
repülő sárkány Larnacában (kép: Varga Liliána) |
2022.03.25. - Görög nemzeti ünnep
Ahogy
egész Görögországban, Cipruson is ekkor ünneplik azt a napot, amikor
1821-ben a görögök fellázadtak az oszmán uralom ellen. Megemlékező
beszédeket tartanak, valamint felvonulásokat szerveznek.
ünnepséghez gyülekező ciprióták Larnacában valamint jobb oldalon a Finikoudes beach közkedvelt biciklis fánkárus bácsija |
2022.04.01. - Ciprus nemzeti ünnepe
Ekkor a britek ellen 1955-ben kezdődő felkelésről, a szabadságért való küzdelmeikről emlékeznek meg. Ez a nap manapság többnyire pihenéssel telik a ciprusiak számára. Illetve az utcákon zenés, táncos, zászlólengetős felvonulásokat is tartanak.
ünnepség a Szent Lázár templomnál Larnacában |
2022.04.22 - Nagypéntek /Good Friday/ (mozgó ünnep)
A
húsvéti Nagyhét egyik legszomorúbb és legjelentősebb napja ahogy
itthon, Cipruson is munkaszüneti nap. Ha ekkor jársz Cipruson láthatod
ahogy a templomokból körmenetek indulnak, hogy a falvakban, városokban
körbe vigyék Jézus jelképes, virágokkal feldíszített "szent sírhelyét".
2022.04.24-25. - Húsvétvasárnap és Húsvéthétfő (mozgó ünnep)
Cipruson az ortodox vallás miatt a húsvét időpontja általában eltér attól a dátumtól, amikor Magyarországon tartjuk. A keresztény és az ortodox húsvét között maximum öt hét különbség lehet, de időnként előfordul, hogy pont egybeesnek. Idén például nálunk április 17-én, Cipruson pedig április 24-én lesz húsvétvasárnap, tehát csupán egy hét a különbség. Így akár mindkét országban megünnepelhetjük a húsvétot. Míg Magyarországon a karácsonyt, Cipruson a húsvétot tekintik az év legnagyobb, legjelentősebb ünnepének.
húsvéti díszek Ayia Napán |
2022.05.01. - Munka ünnepe
2022.06.13. - Pünkösdhétfő /Flood Festival, Kataklysmos/ (mozgó ünnep)
Bár, csak a hétfői nap munkaszünet, ezt az ünnepet napokig, általában előző szombattól a következő szerdáig ünneplik. A tengerparti városokban különböző vízi sportokkal, játékokkal, valamint szabadtéri színpadi előadásokkal készülnek. A legnagyobb ünnepség Larnacában van, ahol a Finikoudes strand mellett két színpadon folyamatosan váltják egymást a programok, illetve a promenádon sok-sok árus várja a hömpölygő tömeget.
siousioukos, a ciprusi ünnepségek, fesztiválok elmaradhatatlan édessége |
2022.08.15. - Szűz Mária mennybemenetele (Assumption of the Virgin Mary)
Fontos vallási ünnep ez a nap. A helyiek sokszor egy egész hétre szabadságra mennek ilyenkor, a szállásadók és az éttermek pedig speciális ajánlatokkal, finom hagyományos ételekkel és görög zenével várják őket.
templom Lefkarában görög zászlókkal díszítve |
2022.10.01 - Ciprus függetlenségének napja
Minden
évben október 1-én, az Egyesült Királyságtól történő elszakadásának
évfordulóján ünnepli Ciprus a függetlenségét. Ezen a napon
felvonulásokra, katonai parádékra számíthatsz, melyeken a Nemzeti Gárda, valamint a rendőrség és a tűzoltóság is részt vesz, gyalogosan és járműveikkel egyaránt.
ciprusi lobogó |
2022.10.28. - Görög nemzeti évforduló napja (Ochi/Oxi day, "Nem nap")
1940 októberében Görögország nemet mondott Mussolininek és a tengelyhatalmaknak és így a szövetségesek oldalán lépett be a II. világháborúba. Erre emlékeznek ezen a napon, melyet szintén katonai felvonulások jellemeznek amiket néptáncos csoportok kísérnek. A legtöbb templomot, középületet görög zászlóval díszítik fel.
ünnepi készülődés a larnacai Szt. Lázár templomnál |
utca görög és ciprusi zászlókkal |
2022.12.24-26. - Karácsony
Karácsony Cipruson is Szenteste kezdődik. Munkaszüneti nap csak 26-áig van ahogy itthon is, de az ünnepi időszak egészen Vízkeresztig tart. Bővebben ide kattintva olvashattok a ciprusi karácsonyi szokásokról.
karácsonyi hangulat Ayia Napán |
2022.12.31. - Szilveszter
December 31-e nem munkaszüneti nap, de azért idekívánkozik a listára. Ezen az estén ahogy itthon is, Cipruson is tűzijátékkal, zenével, finomságokkal családi vagy baráti körben vidáman ünnepelnek, búcsúztatják az elmúlt évet és köszöntik az újat!
tűzijáték a Kataklysmos ünnepségen Larnacában |
Természetesen
az ünneplések sora nem ér véget a fenti eseményekkel. Belefuthatunk
például farsangi felvonulásba, virágkarneválba, nemzetek ételei
fesztiválba vagy a nemzetek napjai rendezvénybe ahol számos ország
táncos csoportja képviselteti magát. De ezekről majd mesélek máskor,
most kifejezetten a hivatalos állami ünnepnapoknak szenteltem ezt a
bejegyzést.
Fontos megjegyezni, hogy a covid-19 járvány miatt idén egyes ünnepségek elmaradhatnak vagy korlátozottak lehetnek!
Ha máskor is szívesen olvasnál ciprusi látnivalókról, érdekességekről, éttermekről, csatlakozz Facebook oldalunkhoz, hogy ne maradj le az új bejegyzésekről!
...............
Előző bejegyzés:
Képek, történetek a decemberi Ciprusról
Következő bejegyzés:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése